Énhasadás
Menü
 
hab-la-bla

2014.02.16. 01:08, makossoska

Elköltözködtem kispajtások. Tázsnyék-tázsnyék: //majomorszag.gportal.hu

híreim a mámról

2013.12.01. 11:18, makossoska
módfelett izgalmas.

Ma megkellett küzdenem egy nyúllal. vagyis kaptunk papámtól egy fagyasztott megnyúzott nyulat és nekem kellett kicsomagolnom és kiolvasztanom. Jó oké, nem irtózom a  hústol vagy ilyesmi, de ez az állat még egyben volt és látszott hogy miféle volt még életében. Ma elvileg ez lesz az ebéd, szóval remélem anya jó sok krumplisalátát csinál hozzá.  Apa még akar a húsra rakni rozmaringot, mert van kint egy egész bokornyi, (de körülbelül akkor az a bokor mint én) csak az a baj, hogy anyával együtt olyan szinten utáljuk, mint én a köménymagot. na jó nem, a köménymagot jobban utálom. talán annyira utálom a rozmaringot, mint amikor valaki nem kérdezi meg a buszon hogy szabad e a hely. persze hogy szabad, de az úgy mégis csak jólesik az embernek.

Be kell, azaz be fogom fejezni a plakátomat, aztán majd arcoskodom vele egy poszt erejéig. Nem is lett olyan láma, mint ahogy azt gondoltam volna. Talán 6× fogtam bele, először akrillal, majd temperával, és mostanra megtaláltam a tökéletes kiskaput: vízfesték színesceruzával.

Ma belefogok a csokoládé gyártásba. már régen is kísérleteztem, de nem szilárdult meg. na most az a folyós habos cucmuc lesz a töltelék. már nagyon várom hogy fölszabaduljon a konyha.

hubápipi

2013.11.30. 16:36, makossoska
maradj otthon nézzél tévét

Aktuális híreim nemigen vannak, de beszereztem egy piros kanapét a szobámba, épphogy betudtam préselni a 2 szekrényem közé, de győztem, és most éppen az imádom szakaszában vagyok a dolognak. Emelett mindjárt itt a mikulás-karácsony őrület én pedig minden pénzemet elvertem könyvekre és alig várom hogy megjöjjenek.

ÉRKEZZENEK MÁR lista:

Christopher Priest: A tökéletes trükk

Weöres Sándor: Posta messziről

Tim Burton: Rímbörtön

Lakatos István: Dobozváros

    Lencsilány

Befejeztem az Éjszakai Cirkusz-t és nagyon szívesen írnék róla, de még annyira friss az élmény, hogy ennyi jön ki belőlem: AWW YESS EGEN EZ BIZA NAGYON AWWW

Kaptok néhány zenét is ma tőlem, mert csak.

Kick Ass - Flying Home  Mind a 2 részen többször is fölbukkan egy-egy dallam, na itt össz van rakva egészbe. http://www.youtube.com/watch?v=wxcNKZH3lvA

Jack White - Love is Blindness  A Nagy Gatsby egyik zenéje, ölég jó. http://www.youtube.com/watch?v=ZWir6wUkPtw

The Kooks - No Longer Számomra szokatlan tőluk hogy nem valami kis émelygős dallamocskával vezetik fel az egészet, de pont ezért is olyan jó. http://www.youtube.com/watch?v=tGnfPQ6AQCg

Florence + The Machine - Bedroom Hymns A Nagy Gatsby alatt körülbelül ugráltam a székemmel, mikor jön már ez a szám, de nem jött. Csak az előzetesébe rakták bele, de az elég hatásos lett tőle.  http://www.youtube.com/watch?v=A-vrYeVGGZ0

És egy örök kedvenc http://www.youtube.com/watch?v=gMYNfQlf1H8

 

 

ha én lennék a szerelmed

2013.11.23. 23:23, makossoska
biztos sokszor bántanálak, hogy tudsz így szeretni? én soha nem tudnálak .

Üdv rád és házad népére te jó szántóvető! ..vendégeim üdv, isten hozott a gyárban. fogadjátok a kézszorításom. Még mindig pedró vagyok és ha a színpadon lettem volna nem láttam volna az előadást.

Nézzük csak-nézzük csak. Mit is akartam, 2 fontos dolog is volt..ÁÁÁ MEGVAN thor és THOR2 avagy aranyhaj és a nagy sötétség.

Kezdjük ott hogy WOOOW! ez a film megér néhány bukfencet pajtik. Miközben ültem a moziteremben (inkább fekvésnek nevezném) legszívesebben bőgésem közepette légtornászként szökelltem volna a szivárvány hídig míg Loki karjaiba nem érek. Bizony. Ennyire jó volt. Annyira mintha tom×10 a 23-on kinyújtanám a kezem.

Mindemellett ebben a filmben is megtalálhatóak a fölösleges 3D kedvéért belerakott elemek. Például az egyik jelenetnél indokolatlanul megjelenő fűszálak kezdték el az orromat simogatni. Meg hát ott van az a gonosz szmötyi is. Hát ja. Ettől függetlenül betyármenő volt.

Thor nőket megszégyenítő melléhez kapott még néhány seggét veregető szőke fonatot, szóval még mindig él az az állításom hogy egy Thondér kisagyszony.

Loki eisnvijerbhiejnilsaehncdfjiseERGSEFRFAE!! de ezt vegyétek igazán komolyan. pajtik, nem viccelek, tényleg FDDFRGRTWHGSsdvgfgvrfdfr.

Olyan jól hozza a kétszínű kis mocsadékot, akinek legszívesebben thortát nyomnék az arcába, de emellett ölelgetném egész nap a sérült kisgyereket, hogy muszáj hivatalossá tennem, ő a kedvenc szuper-antiszuperhősöm.

Beígért

2013.11.12. 15:08, makossoska
"Rossz úton jár az aki álmokból épít várat, s közben elfelejt élni"

Na hát jöjjön aminek jönnie kell, hiszen egy szavatartó emberke vagyok( ha ha ha no.) Drága Hoocipszilontól vettem az ötletet, ha nem tetszik neki sajnálom, de azért megeszem a műzliszeletjét.

Bálnát látni élőben

Már kiskorom óta kedvelem a bálnákat, de nem szaladgál a közelünkben nagyon semerre, ezért még sosem láttam élőben.

Képregény, amin az "Írta és rajzolta" alatt az én nevem található

Régesrég csináltam egy 7 lapból álló képregényt az egyik barátnőm titkos életéről, s azóta is próbálom túlszárnyalni ama remekművet. Reményeim szerint sikerülni fog, sőt, még talán jól is nézhetne ki és érdekes is lehetne a története. Az se lenne baj ha néhány száz példányban ki is adnák.

Kispál és a borz koncert

Nagyon szomorú vagyok, mert lett volna rá lehetőségem, amíg nem oszlottak fel, hogy elmenjek egy koncertjükre, de nem tettem. Viszont nemrég olvastam hogy a FOO-n fellépnek, amin pedig alapból is részt vennék, szóval JIPPIJÉ.

Találkozni egy szívemhez közelálló színésszel

Akkor lennék a legboldogabb, ha Edward Norton, Aaron Johnson vagy Tom nom nom úrfi lenne a szerencsés, de KedvencSzínész listámból bárkinek örülnék.

Ejtőernyőzni

Hihetetlenmód  félek a magasban, de pár évvel ezelőtt  voltunk olyanon, hogy motorcsónakkal mentek a tengeren és húztak minket a levegőben. Betyárjóvolt és ki szeretném próbálni az ejtőernyőzést. (bár még fejest ugrani a vízbe se merek) Mondjuk csak úgy mennék, hogy ketten ugrunk egymáshoz csatolva és mindkettőnkön van ernyő, ha az egyik nem nyílna ki.

Wombatot birtokolni

Aww, a wombatok nagyon édesek.

Általam kedvelt külföldi együttes koncertje

Szeretek koncertekre járni és az egy különleges dolog lenne számomra, ha egy külföldi kedvencemet hallgathatnám élőben.

Egy könyv, amit én illusztrálok

Kiskoromban a barátnőmmel éjjel-nappal könyvet akartunk írni. benne meg is volt a kellő kitartás, hogy egy ideig írja őket. Én általában a történetek kitalálója voltam vagy rajzolgattam karaktereket. Ezt továbbgondolván így 10 évvel később még mindig ez a tervünk, csakhogy ő megírja én pedig illusztrálom.

Legalább egy könyv, aminek én tervezem a borítóját

Terveztem már könyvborítót és nagyon élveztem. Persze volt egy szakasz amikor föladtam volna legszívesebben, de nem tettem és szeretem azt, ami kisült belőle.

Egy színvonalasabb kiállításra való rajzköteg megalkotása

Vannak rajzaim, de kevés olyan, amire büszke vagyok, szóval kéne csinálni. kéne bizony.

Tengerben/óceánban fotózni

A mai eszközökkel ez már megoldható, csakhogy el kell jutni a vízhez és be kellene szerezni egy vízhatlan, kerályságos gépet.

Egy kedves kis cukrászda

Ha nem jön össze a grafikuskodás (vagy ha igen akkor is) a második lehetőség egy cukrászda. Mindig meghatódok ha ez a vágyam eszembe jut.

Talán egy férj és néhány gyerek

Természetesen szeretnék majd családot. Jó dolog lenne találni egy olyan embert, akit eltudok fogadni férjemként és elviselni jobb esetben életem végéig. (ha nem jön össze hát így jártam, nem dől össze a világ)

Elefántok

Már kiskorom óta szeretem az elefántokat. Volt egy kb akkora, mint én 4 évesen. Elvittem az oviba és mikor jött az alvásidő, Babarkirály is jött velem aludni. Be akartam takarni és átölelni alvás közben, de olyan nagy volt, hogy nekem már nem jutott takaró és a kezem majdnem kitört. 

Szeretnék kijutni néhány évre Délkelet- Ázsiába egy olyan helyre ahol az elefántok szabadon élnek emberközelben.(kicsit valótlan, de van ilyen hely és nagyon remélem hogy sikerül eljutnom)

Hát ez lenne az én bakancslistám. Hogyha választanom kéne, melyiket szeretném a legjobban, akkor az elefántosat mondanám, mert az tényleg szívem vágya.

 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Új mese a Mesetárban! Ha tudni akarod, mit keres egy tündér a kútban, gyere és nézz be hozzánk!    *****    Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG